Visualizzazione Contenuto Web Visualizzazione Contenuto Web

Használati feltételek

Monsanto – Felhasználási feltételek

Üdvözöljük! Ez a webhely egyike a Monsanto által világszerte működtetett webhelyeknek, amelyek információkat, termékeket, szolgáltatásokat, Tartalmat (meghatározását ld. alább) és sok más funkciót kínálnak a látogatóknak, és amelyek közül néhányat a világ bizonyos régióinak vagy konkrét termékcsoportoknak szántak. Amíg e Tartalmak webhelyenként, illetve régiónként változhatnak, addig a jelen Felhasználási feltételek (a továbbiakban röviden „Feltételek”) minden webhelyre általánosan alkalmazandók. Ön ezt a webhelyet e Feltételek és az itt felsorolt engedélyek szerint használhatja. E Feltételek szerződéses jogviszonyt teremtenek Önnel mint legalább 18 éves felhasználóval. Ha Ön 18 év alatti, kérjük, ne használja a webhelyet és a szolgáltatásainkat. Ennek a webhelynek a kezdőlapján egy a Feltételekre mutató, jól látható link található, amelyen keresztül a Feltételek megtekintés céljából folyamatosan elérhetők. AMENNYIBEN ÖN HASZNÁLJA EZT A WEBHELYET, ÚGY TEKINTJÜK, HOGY ELFOGADTA ÉS MEGÉRTETTE A KÖVETKEZŐ FELTÉTELEKET. HA NEM FOGADJA EL A FELTÉTELEKET, NE HASZNÁLJA A WEBHELYET. A Monsanto bármikor megváltoztathatja a webhelyen megtalálható Feltételeket új Feltételek közzétételével. Ha Ön továbbra is használja ezt a webhelyet, azzal magára nézve kötelezőnek ismeri el a módosításokat, ezért időnként látogasson el az oldalra, hogy megismerhesse az éppen aktuális, Önre nézve is kötelező Feltételeket. Amennyiben a webhely megtekintése szerinti ország helyben hatályos törvényei alapján a Feltételek valamelyike végrehajthatatlannak bizonyul, úgy azt külön kell választani a jelen szerződéstől, miközben a szerződés többi része változatlanul hatályos és érvényes marad. Az a tény, hogy a Monsanto nem gyakorolja vagy nem érvényesíti a jelen Feltételek alapján őt megillető jogok, illetve a Feltételekben rögzített rendelkezések valamelyikét, még nem jelenti azt, hogy egyszer s mindenkorra lemond annak gyakorlásáról, illetve érvényesítéséről. Szigorúan tilos megtekinteni a webhelyet azokban az országokban, ahol annak tartalma ellentétben áll a hatályos törvényekkel (amennyiben vannak ilyen országok), ugyanis ez a jelen Feltételek megsértésének minősül. Ha mégis úgy dönt, hogy a webhelyet ilyen területről keresi fel, akkor azt kizárólag saját kezdeményezésére és a kockázatot vállalva teszi. Minden esetben Ön felel a helyi hatályos jogszabályok betartásáért. Előfordulhat, hogy a Monsanto valamelyik webhelyén bemutatott termékek, programok és szolgáltatások nem mindegyike áll rendelkezésre minden országban. Ha ezzel kapcsolatban kétségei vannak, az Ön számára elérhető lehetőségek megismeréséhez vegye fel a kapcsolatot a Monsanto valamely helyi képviselőjével. Ha fel kívánja használni a webhelyen ismertetett egyik vagy másik Monsanto-terméket, akkor követnie kell a termék címkéjén feltüntetett utasításokat, továbbá be kell tartania a termékre vonatkozó összes törvényt és más jogszabályi rendelkezést.

Fogalommeghatározások

Az alábbi meghatározások részletesebben is kifejtik a jelen Feltételekben használt egyes fogalmak jelentését.

  • Az „Ön”, „Öné” vagy „Felhasználó” kifejezések a jelen Webhelyet használó vállalatokra és más jogi személyekre, továbbá azok képviselőire, valamint minden olyan természetes személyre vonatkoznak, amelyek/akik a webhelyet személyes üzleti vagy bármely egyéb célra használják.
  • A „Monsanto” kifejezés a Monsanto Company vállalatra és annak minden egyes leány- és társvállalatára vonatkozik.
  • A „mi” szó, illetve annak képzett formái, minden más, többes szám első személyben használt névmással együtt a Monsanto-ra utalnak.
  • A „webhely” a kezdőlapot jelenti, illetve minden kapcsolódó oldalt, amely közvetlenül vagy kiegészítő linkeken keresztül elérhető a kezdőlapról, de nem foglalja magában a kívülálló, nem a Monsanto által fenntartott vagy szponzorált webhelyeket.

A helyi jogszabályok betartása

Ezeket a szolgáltatásokat Magyarországon területén a(z)

Monsanto Hungaria Kft
Turi Istvan ut 1,
Budapest, Hungary 1238
Registration: 01 09 366115
VAT: 10989218-2-44

A Monsanto nem állítja, hogy a webhelyen található anyagok megfelelőek vagy a világ minden pontján, ahol megtekinthetők, használatra elérhetőek.

Védjegyek

Az ezen a webhelyen felhasznált és megjelenített védjegyek, kereskedelmi megnevezések, valamint kereskedelmi kiszereléshez kapcsolódó szolgáltatási márkajelek és logók (együttesen „Védjegyek”) a Monsanto és más vállalatok bejegyzett, illetve be nem jegyzett Védjegyei.A webhely eltérő rendelkezése hiányában annak tartalmát a Monsanto, illetve az adott Védjegyet birtokló harmadik fél írásbeli engedélye nélkül nem lehet úgy értelmezni, mint amely hallgatólagosan, illetve burkolt vagy más módon bármilyen engedélyt vagy felhatalmazást ad a webhelyen megjelenített Védjegy használatára. Hacsak a webhely kifejezetten másként nem rendelkezik, a „Monsanto Company” megnevezést, illetve a Monsanto, a DEKALB vagy más Monsanto vállalatok logóját a Monsanto előzetes írásbeli engedélye nélkül sehol, semmilyen módon nem szabad felhasználni, így a webhelyen bemutatott anyagok forgalmazásával összefüggő hirdetésekben és reklámokban sem. A webhely Tartalmának Ön általi használata

A webhelyen elhelyezett összes szöveg, Védjegy, logó, kép, grafika, fotó, videofájl, alkalmazási funkció, illetve minden egyéb digitális média, valamint azok elrendezése (együttesen „Tartalom”) szabadalmi, szerzői jogi, védjegy- és a szellemi tulajdonhoz fűződő egyéb oltalom alá esik. A Monsanto által a webhelyen közzétett valamennyi anyag elrendezésének és/vagy alkotóelemeinek szerzői joga, ezen belül – többek között – a webhelyen elérhető tartalmak összessége a Monsanto vagy az adott anyagot eredetileg létrehozó személy tulajdonát képezi. A Monsanto korlátozott, nem kizárólagos és másra át nem ruházható engedélyt ad Önnek a webhelyen található anyagok használatára és bemutatására, de csak olyan jóhiszemű nem kereskedelmi célra, amely valamilyen módon kapcsolódik a webhellyel összefüggő tevékenységhez. Az engedély magában foglalja az adott anyagok kinyomtatásához való jogot, de csak az említett nem kereskedelmi felhasználási célra. Hacsak másként nincs megállapítva, a Monsanto vagy a szerzői jog tulajdonosának előzetes írásbeli engedélye nélkül Önnek semmilyen formában nem áll jogában másolni, megjeleníteni, sokszorosítani, letölteni, terjeszteni, módosítani, szerkeszteni, megváltoztatni vagy erősíteni az anyagokat, illetve nincs joga azokból semmilyen származtatott munkát létrehozni, sem a webhelyet alkotó kódokat, parancsfájlokat vagy szoftvereket visszafejteni, beleértve, de nem kizárólag, elektronikusan, mechanikusan, fénymásolva, felvételi vagy bármilyen más formában. Ez az engedély automatikusan és értesítés nélkül megszűnik, ha Ön ezen Feltételek bármelyikét megsérti. A megszűnéskor Önnek meg kell semmisítenie minden letöltött vagy nyomtatott anyagot, melyekhez a webhelyről jutott hozzá. A Monsanto a jelen engedélyben kifejezetten nem említett összes egyéb jogot is fenntartja magának. A Tartalmakat szigorúan tilos a magán, nem kereskedelmi céloktól vagy – fizető felhasználók esetén – a belső üzleti céloktól eltérő célokra használni. Az említett korlátozás nem vonatkozik a biztonsági adatlapokra (Material Safety Data Sheets, MSDS) vagy a termékcímkékre, amelyeket a webhelyen szolgáltatnak, és amelyeket sokszorosításra és használatra szánnak.

Bizalmas, illetve védett információk

A Monsanto arra törekszik, hogy a nagyközönség minél szélesebb körben hozzáférhessen a termékeire és szolgáltatásaira vonatkozó információkhoz. Eközben ugyanakkor a Monsanto nem szándékozik lemondani a szellemi tulajdonhoz fűződő jogairól, így többek között azoknak az esetleges üzleti titkoknak a védelméről sem, amelyek a hatályos jogszabályok alapján a webhelyen közzétett információkkal kapcsolatban a Monsanto tulajdonát képezik. A Monsanto olyan irányelveket és eljárásrendet vezetett be, amelyek célja megakadályozni, hogy a webhelyre kitett, ugyanakkor általa bizalmas, illetve védett üzleti titkot képező információnak minősített adatok illetéktelenek tudomására jussanak. Amennyiben a webhelyen Ön mégis olyan bizalmas, illetve védett üzleti titkot képező információra bukkan, amit a Monsanto véletlenül tett közzé, úgy köteles jóhiszeműen eljárva felismerni és tiszteletben tartani az ilyen információk bizalmas jellegét, és vállalni, hogy a webhelyen megismert bizalmas, illetve védett üzleti titkot képező információt nem tartja meg magának, nem használja fel, illetve nem hozza mások tudomására, továbbá, hogy a bármilyen formában birtokába került információ összes példányát – a Monsantónak küldött értesítést követően – megsemmisíti.

Regisztráció, felhasználónév és jelszavak

A webhely lehetővé teszi, hogy egy felhasználónév és jelszó megadásával a webhely funkcióinak elérése érdekében regisztráljon a szolgáltatásainkra, és:

  • Ön vállalja, hogy a webhelyet kizárólag törvényes célokra használja.
  • Felhasználónév regisztrálásakor Ön vállalja, hogy kizárólag pontos és igaz információkat ad meg magáról, illetve akkor, amikor a Monsanto adatok (például telekkel, földdel, földrajzi területtel kapcsolatos adatok) megadására kéri ahhoz, hogy biztosítani tudja a szolgáltatást, továbbá vállalja, hogy nem fog más embert imitálni vagy hamis személyazonosságot használni.
  • Ön vállalja, hogy azonnal értesít bennünket a jelszó, a felhasználónév vagy a webhely bármilyen illetéktelen használatáról vagy a biztonság egyéb megszegéséről. (Az értesítéshez lépjen a webhely Kapcsolatfelvétel részéhez.)
  • Ön vállalja, hogy nem osztja meg mással a felhasználónevét vagy jelszavát.
  • Ön teljes körű felelősséget vállal minden olyan kockázatért, amelyet Ön vagy az Ön felhasználónevével és jelszavával egy másik személy okoz a webhely használata közben.
  • A Monsanto fenntartja a jogot arra, hogy tetszése szerint bármikor módosítsa, illetve megszüntesse a webhelyet, továbbá módosítsa, illetve megszüntesse a webhelyen közzétett információkat és egyéb Tartalmakat, illetve bármilyen okból vagy ok nélkül érvénytelenítse az Ön jelszavát és felhasználónevét, és a webhely és/vagy szolgáltatások igénybevételének jogát. Kártérítési felelősséggel tartozik minden olyan közvetett és közvetlen kárért, illetve a webhelyen folytatott minden olyan tevékenységért, amely az Ön felhasználónevével vagy jelszavával kapcsolatos, illetve azokra vezethető vissza.

Az általunk nyújtott szolgáltatás

A regisztrációt és a jelen Feltételek elfogadását követően, beléphet fiókjába, és megkapja a kiválasztott DEKALB® hibridekre vonatkozó vetőmag-sűrűségi javaslatokat a 2019-es év folyamán. Vetőmag-sűrűségre vonatkozó javaslattételi funkciók: A szolgáltatás vetőmag-sűrűségi javaslatokat ajánl a felhasználónak különböző hozamkörnyezetekre és talajtípusokra adaptálva, az európai régióban a korábbi években végzett kiterjesztett vizsgálataink alapján. A megadott eredmények belső adatokon alapuló nem kötelező érvényű becslések, amelyek a helyi növekedés, a talaj és az időjárás függvényében változhatnak. A Monsanto a 2019-es naptári évre ingyenesen biztosítja a DEKALB vetőmag-sűrűségre vonatkozó javaslattételi szolgáltatást.

Tranzakciók

Bármely Monsanto-webhelyhez, amely rendelési vagy másfajta lehetőséget biztosít ahhoz, hogy Ön tranzakciót bonyolítson le a Monsantóval, olyan kiegészítő feltételeket csatolhatunk, amelyek a tranzakciók lebonyolításának előmozdítása céljából velünk szerződéses kapcsolatban álló külső szolgáltatókra vonatkoznak. Előfordulhat, hogy ezek a külső szolgáltatók az adott ügylet lebonyolítását és a tranzakciók teljesítését lehetővé tevő weboldalakon vagy hivatkozott oldalakon megjelenítik az említett kiegészítő feltételeket. Kérjük, gondosan tanulmányozza a külső szolgáltatók által közzétett szabályzatokat, gyakorlatot és szabályokat, és csak abban az esetben bocsátkozzon velük bármilyen tranzakcióba, ha pontosan megértette azokat. A külső felek termékeivel kapcsolatos panaszokkal, követelésekkel, aggályokkal vagy kérdésekkel forduljon közvetlenül az adott külső félhez. Az Egyesült Államok, az Európai Unió, Svájc és más államok kormányai szabályozzák a termékek és az információk kivitelét és behozatalát. Ön vállalja, hogy amennyiben Önre vagy a Monsantóval lebonyolítani kívánt tranzakcióra ilyen jellegű jogszabályok vonatkoznak, betart az importra és exportra vonatkozó minden jogszabályt és előírást, és nem importál, exportál vagy exportál újra a Webhelyen keresztül vásárolt vagy eladott termékeket vagy szolgáltatásokat az alkalmazandó import- és exportellenőrzési jogszabályok által tiltott országokba vagy személyeknek. Azáltal, hogy a Webhelyen keresztül tranzakciót kezdeményez a Monsantóval, megerősíti, hogy nem tartózkodik olyan országban, ahol az ilyen import/export tilos, illetve Ön nem olyan magán- vagy jogi személy, aki számára/részére az ilyen import/export tilos. Saját felelőssége megfelelni az Ön joghatóságában érvényes importálási, exportálási és újraexportálási jogszabályoknak.

A Webhely elfogadható használata

Kifejezetten tilos az alábbiakhoz használnia a Webhelyeinket vagy a Tartalmakat: (a) bármilyen törvénytelen cél; (b) mások törvénytelen cselekedetek végrehajtására vagy ilyenekben való részvételre való felkérése; (c) bármely nemzetközi, szövetségi vagy állami előírás, szabály, törvény vagy helyi rendelet megszegése; (d) szellemi tulajdonjogaink vagy mások szellemi tulajdonjogainak megsértése; (e) nem, szexuális irányultság, vallás, etnikum, faj, kor, nemzeti eredet vagy fogyatékosság alapján történő zaklatás, gyalázás, sértegetés, bántás, becsmérlés, rágalmazás, lealacsonyítás, megfélemlítés vagy diszkriminálás; (f) hamis vagy félrevezető információ beküldése; (g) vírusok vagy más, a webhelyeink, más webhelyek vagy az internet funkcióit vagy működését negatívan befolyásoló kártékony programok feltöltése; (h) mások személyes adatainak gyűjtése vagy nyomon követése; (i) kéretlen/spam üzenetek küldése, adathalászat (e-mail alapú csalás), pharming (forgalom-átirányítás alapú csalás), csalilevelek küldése, webes információkereső programok feltöltése, webes keresőmotorok üzemeltetése, mélyhivatkozás elhelyezése, oldalakról meglévő információk eltávolítása; (j) bármilyen obszcén vagy erkölcstelen cél; (k) a Monsanto által nem rendeltetésszerűnek minősített bármilyen cél/mód vagy (l) webhelyeink, más webhelyek vagy az internet biztonsági jellemzőinek megzavarása vagy kijátszása. Fenntartjuk a jogot arra, hogy a fenti tilalmak bármelyikének megszegése esetén az Ön számára letiltsuk webhelyeink használatát.

Az Ön adatainak védelme

Abban az esetben ha a webhely személyes adatokat gyűjt Önről, ezeket az adatokat a Monsanto adatvédelmi nyilatkozata szerint használjuk fel, amely a következő címen olvasható: http://www.monsantoglobal.com/global/uk/privacy-policy/pages/a-monsanto-adatkezelesi-nyilatkozata.aspx

A webhelyre vezető és a webhelyről átirányító linkek

Bárki, aki a webhelyre hivatkozik, köteles betartani minden alkalmazandó jogszabályt. Az olyan webhely, amely a Monsanto webhelyére vezet: (a) link által elérhetővé teheti, de nem másolhatja le a webhely Tartalmát; (b) nem hozhat létre a webhely Tartalma körül böngésző vagy keretkörnyezetet; (c) nem sugallhatja, hogy a Monsanto támogatja őt vagy a termékeit; (d) nem tüntetheti fel hamis színben a Monsantóval való kapcsolatát; (e) nem mutathat be hamis információkat a Monsanto termékeiről vagy szolgáltatásairól; (f) nem használhatja a Monsanto Védjegyeit kifejezett írásbeli engedély nélkül; és (g) nem tartalmazhat olyan anyagot, amely ízléstelennek, sértőnek vagy vitatottnak értelmezhető, és csak olyan Tartalmat foglalhat magában, amely minden korosztály számára elfogadható. A Monsanto nem ellenőrzi a webhelyhez linkekkel kapcsolódó kívülálló (nem Monsanto) webhelyek Tartalmát, és azokért, valamint az azokat érintő változtatásokért és frissítésekért nem felelős. A Monsanto kizárólag kényelmi célból biztosítja Önnek ezeket a linkeket, és semmilyen link felvétele nem jelenti azt, hogy a Monsanto jóváhagyólag támogatja a webhelyet.

Jótállás-megtagadási nyilatkozat

A WEBHELYEN TALÁLHATÓ TARTALMAK ÚGY JELENNEK MEG, „AHOGY VANNAK”, AZ „ÖSSZES HIBÁVAL EGYÜTT”. A MONSANTO – AZ ALKALMAZANDÓ JOGSZABÁLYOK ÁLTAL MEGENGEDETT MAXIMÁLIS MÉRTÉKIG – SEM KIFEJEZETT, SEM HALLGATÓLAGOS GARANCIÁT NEM VÁLLAL E WEBHELY HASZNÁLATÁÉRT, RENDELKEZÉSRE ÁLLÁSÁÉRT, TARTALMÁÉRT, PONTOSSÁGÁÉRT, MEGFELELŐSÉGÉÉRT, ILLETVE MINŐSÉGÉÉRT, ÉS EZZEL KAPCSOLATBAN SEMMILYEN KIFEJEZETT VAGY HALLGATÓLAGOS KIJELENTÉST NEM TESZ. ÖN, A FELHASZNÁLÓ VISELI A WEBHELY HASZNÁLATÁVAL, ILLETVE HASZNÁLATÁNAK MELLŐZÉSÉVEL JÁRÓ ÖSSZES KOCKÁZATOT ÉS FELELŐSSÉGET, ÉS A MONSANTO NEM TESZ OLYAN KIJELENTÉST, MISZERINT A WEBHELYEN MEGTEKINTHETŐ, ILLETVE AZ ONNAN LETÖLTHETŐ TARTALMAK KOMPATIBILISEK AZ ÖN SZÁMÍTÓGÉPÉVEL, ILLETVE MINDENFÉLE HIBÁTÓL VAGY VÍRUSTÓL MENTESEK LENNÉNEK. A MONSANTO EGYETLEN MUNKAVÁLLALÓJÁNAK, MEGBÍZOTTJÁNAK, ILLETVE KÉPVISELŐJÉNEK SEM ÁLL JOGÁBAN MÓDOSÍTANI VAGY MEGVÁLTOZTATNI A JELEN SZAVATOSSÁGOT. A HATÁLYOS JOGSZABÁLYOK ÁLTAL MEGENGEDETT MÉRTÉKBEN: A MONSANTO ELHÁRÍT MINDEN EGYÉB KIFEJEZETT VAGY VÉLELMEZETT GARANCIÁT, IDEÉRTVE, DE NEM KIZÁRÓLAGOSAN A FORGALMAZHATÓSÁG, AZ ADOTT CÉLRA VALÓ ALKALMASSÁG VAGY A NEM MEGSZEGÉS VÉLELMEZETT GARANCIÁIT, A WEBHELYRE ÉS A WEBHELYEN TALÁLHATÓ TARTALMAKRA VONATKOZÓAN. EGYES ORSZÁGOK JOGRENDSZERE NEM ENGEDI MEG A JÁRULÉKOS, ILLETVE A KÖVETKEZMÉNYES KÁROK MEGTÉRÍTÉSÉRE VONATKOZÓ KÖTELEZETTSÉGEK KIZÁRÁSÁT VAGY KORLÁTOZÁSÁT, ILLETVE A HALLGATÓLAGOS GARANCIA ÉVÉNYESSÉGÉNEK IDŐTARTAMÁVAL KAPCSOLATOS KORLÁTOZÁST, ÍGY EZEKBEN AZ ORSZÁGOKBAN A FENTI KORLÁTOZÁSOK VAGY KIZÁRÁSOK NEM ÉRVÉNYESEK ÖNRE NÉZVE. A MONSANTO FENNTARTJA A JOGOT ARRA, HOGY MINDEN ELŐZETES ÉRTESÍTÉS NÉLKÜL BÁRMILYEN MÓDON, BÁRMIKOR INDOKLÁS NÉLKÜL MEGVÁLTOZTASSA, ILLETVE ELTÁVOLÍTSA A WEBHELY TARTALMÁT, VAGY ADOTT FELHASZNÁLÓ VONATKOZÁSÁBAN FELFÜGGESSZE, ILLETVE LETILTSA ANNAK HASZNÁLATÁT, ÉS SEMMILYEN FELELŐSSÉGET NEM VÁLLAL ENNEK ESETLEGES KÖVETKEZMÉNYEIÉRT. FELHÍVJUK FIGYELMÉT, HOGY A WEBHELY ÜZLETI TEVÉKENYSÉGÜNKKEL, AZ ÁLTALUNK NYÚJTOTT SZOLGÁLTATÁSOKKAL ÉS A JÖVŐRE VONATKOZÓ ELVÁRÁSAINKKAL KAPCSOLATOS INFORMÁCIÓKAT IS TARTALMAZHAT. BÁR EZEK AZ INFORMÁCIÓK A FELTÖLTÉSÜK IDŐPONTJÁBAN HELYTÁLLÓAK, A MONSANTO NEM VÁLLAL KÖTELEZETTSÉGET AZOK ÚJ INFORMÁCIÓK, ILLETVE EGYÉB FEJLEMÉNYEK ALAPJÁN TÖRTÉNŐ KÉSŐBBI FRISSÍTÉSÉRE VAGY ÁTDOLGOZÁSÁRA. EZENKÍVÜL – HABÁR INFORMÁCIÓINKAT JÓHISZEMŰEN HELYEZZÜK EL A WEBHELYEN, ÉS AZOKRÓL ÚGY GONDOLJUK, HOGY PONTOSAK – A MONSANTO NEM GARANTÁLJA AZOK, ILLETVE A JELEN WEBHELYHEZ KAPCSOLÓDÓ EGYÉB WEBOLDALAK INFORMÁCIÓTARTALMÁNAK HIÁNYTALANSÁGÁT ÉS PONTOSSÁGÁT, ÉPP EZÉRT NEM IS TESZ ILYEN ÉRTELMŰ KIJELENTÉST. A WEBHELY TARTALMÁNAK BIZONYOS RÉSZEI KÍVÜLÁLLÓ FELEK TULAJDONA, AZOKAT AZ Ő ENGEDÉLYÜKKEL HASZNÁLJUK. A KÍVÜLÁLLÓ FELEK VÉLEMÉNYE NEM SZÜKSÉGSZERŰEN TÜKRÖZI A MONSANTO VÁLLALAT VÉLEMÉNYÉT. „SÜTIK” ÉS MÁS NYOMKÖVETŐ TECHNOLÓGIÁK ALKALMAZÁSA A MONSANTO ÉS SZOLGÁLTATÓI AZ IPARÁGON BELÜL MEGHONOSODOTT GYAKORLATOKAT ÉS MÓDSZEREKET ALKALMAZNAK, TEHÁT ÚN. SÜTIKET ÉS MÁS NYOMKÖVETŐ TECHNOLÓGIÁKAT, TÖBBEK KÖZÖTT TISZTA GIF SZOFTVERTECHNOLÓGIÁT, WEBES IRÁNYJELZŐKET, IP-CÍMEKET ÉS NAPLÓFÁJLOKAT STB. (A TOVÁBBIAKBAN „WEBES NYOMKÖVETŐ TECHNOLÓGIÁT”) VESZNEK IGÉNYBE ANNAK ÉRDEKÉBEN, HOGY A MONSANTO LÁTHASSA, KIK A LÁTOGATÓI, VALAMINT AZT, HOGY EGY-EGY FELHASZNÁLÓ MILYEN OLDALAKAT KERES FEL, MIALATT A WEBHELYEN TARTÓZKODIK. A MONSANTO ÖSSZEKAPCSOLHATJA A WEBES NYOMKÖVETŐ TECHNOLÓGIA FELHASZNÁLÁSÁVAL ÖSSZEGYŰJTÖTT INFORMÁCIÓKAT A SZEMÉLYES ADATOKKAL. A fenti jótállás-megtagadási nyilatkozat nem vonatkozik a termékcímkéken feltüntetett termékgaranciákra, amelyek a webhelyen szerepelhetnek. Az ilyen termékek esetén a címkéken feltüntetett garancia (ha van) a Monsanto adott termékért való felelősségét szabályozza.

A Monsanto felelősségének korlátozása

A WEBHELY HASZNÁLATÁVAL ÖN TUDOMÁSUL VESZI, HOGY: (1) AZT KIZÁRÓLAGOSAN SAJÁT KOCKÁZATÁRA VESZI IGÉNYBE; (2) TELJES ANYAGI FELELŐSSÉGET VÁLLAL A WEBHELY HASZNÁLATA KAPCSÁN ÜZEMELTETETT BERENDEZÉSEKKEL ÖSSZEFÜGGÉSBEN FELMERÜLŐ MINDEN SZERVIZ- ÉS JAVÍTÁSI KÖLTSÉG VONATKOZÁSÁBAN, (3) A MONSANTO – A HATÁLYOS JOGSZABÁLYOK ÁLTAL MEGENGEDETT MAXIMÁLIS MÉRTÉKIG – SEMMILYEN KÁRTÉRÍTÉSI FELELŐSSÉGGEL NEM TARTOZIK A WEBHELY HASZNÁLATÁVAL, ILLETVE A WEBHELY HASZNÁLATÁRA VALÓ KÉPESSÉG HIÁNYÁVAL ÖSSZEFÜGGÉSBEN, TÖBBEK KÖZÖTT A VÁRT TELJESÍTMÉNY ELMARADÁSÁT, A HIBÁKAT, KIHAGYÁSOKAT, MEGSZAKÍTÁSOKAT, A SZÁMÍTÓGÉPES VÍRUSOKAT, ILLETŐLEG A HÁLÓZATI KIMARADÁSOKAT ÉS AZ INTERNETSZOLGÁLTATÁS ESETLEGES SZÜNETELTETÉSÉT IS BELEÉRTVE, ILLETVE UGYANCSAK KORLÁTOZÁS NÉLKÜL IDEÉRTVE MINDEN KÖZVETLEN, KÖZVETETT, BÜNTETŐ JELLEGŰ, JÁRULÉKOS, SPECIÁLIS, KOMPENZÁCIÓS, ILLETVE KÖVETKEZMÉNYES KÁRTÉRÍTÉSI KÖTELEZETTSÉGET, AZ ELMARADT HASZNOT ÉS/VAGY AZ ADATVESZTÉST, ILLETVE AZ ADATOK VAGY A VAGYONTÁRGYAK BÁRMELY SÉRÜLÉSÉT, FÜGGETLENÜL ATTÓL, HOGY AZ ÁLLÍTÓLAGOS FELELŐSSÉG SZERZŐDÉSEN, SZÁNDÉKOS KÁROKOZÁSON VAGY HANYAGSÁGON, OBJEKTÍV FELELŐSSÉGEN VAGY MÁS JOGCÍMEN ALAPULT-E, ÉS A MONSANTO FELELŐSSÉGE ABBAN AZ ESETBEN SEM ÁLL MEG, HA AZ ILYEN JELLEGŰ KÁROK BEKÖVETKEZÉSÉNEK LEHETŐSÉGÉRŐL ELŐRE ÉRTESÜLT; ÉS (4) A MONSANTO SEMMILYEN GARANCIÁT NEM VÁLLAL ARRA VONATKOZÓAN, HOGY A SZOLGÁLTATÁSUNK MEGFELEL AZ ÖN KÖVETELMÉNYEINEK, VAGY HOGY A SZOLGÁLTATÁS ZAVARTALAN, IDŐSZERŰ, BIZTONSÁGOS VAGY HIBÁKTÓL MENTES LESZ. ; (5) A MONSANTO SEMMILYEN KÖRÜLMÉNYEK KÖZÖTT NEM VÁLLAL FELELŐSSÉGET A JELEN FELTÉTELEK SZERINTI KÖTELEZETTSÉGEI TELJESÍTÉSÉNEK ELMULASZTÁSÁÉRT, AMENNYIBEN E KÖTELEZETTSÉGEK TELJESÍTÉSÉT VIS MAIOR ESEMÉNY, TÖBBEK KÖZÖTT FÖLDRENGÉS, ÁRVÍZ VAGY MÁS TERMÉSZETI KATASZTRÓFA, ILLETVE SZTRÁJK, MUNKAÜGYI VITA VAGY AZ ENERGIAELLÁTÁS HOSSZÚ TÁVÚ KIMARADÁSA AKADÁLYOZZA VAGY KÉSLELTETI. HA A WEBHELY HASZNÁLATA KÖVETKEZTÉBEN ÖNNEK SZÜKSÉGE LESZ A KÉSZÜLÉKÉNEK VAGY AZ ADATAINAK A KARBANTARTÁSÁRA, JAVÍTÁSÁRA VAGY KORRIGÁLÁSÁRA, ANNAK KÖLTSÉGEIT ÖN VÁLLALJA. ÖN TELJES MÉRTÉKBEN TUDOMÁSUL VESZI ÉS ELFOGADJA, HOGY A MONSANTO ÁLTAL NYÚJTOTT MINDEN SZOLGÁLTATÁS NEM KÖTELEZŐ ÉRVÉNYŰ, KÜLÖNBÖZŐ ELEMEKRE, PÉLDÁUL A MONSANTO BELSŐ VIZSGÁLATI ADATAIRA, MŰHOLDKÉPEKRE, METEOROLÓGIAI ÁLLOMÁSOK ADATAIRA, A GAZDÁK ÁLTAL MEGADOTT ADATOKRA ÉS ALGORITMUSOKRA ALAPULÓ BECSLÉS ÉS JAVASLAT. A MONSANTO, ILLETVE A MUNKAVÁLLALÓI ÉS MEGBÍZOTTAI ÁLTAL RENDELKEZÉSRE BOCSÁTOTT MINDEN INFORMÁCIÓ BIZTOSÍTÁSA JÓHISZEMŰEN TÖRTÉNIK, DE NEM TEKINTENDŐ A FÖLDEK MONITOROZÁSÁT ÉS A SZABVÁNYOS GYAKORLATOKAT HELYETTESÍTŐKNEK. AZ EGYÉNI EREDMÉNYEK ÉS A TELJESÍTMÉNY HELYSZÍNENKÉNT, ILLETVE ÉVENTE VÁLTOZHATNAK, MIVEL A HELYI TERMESZTÉS, A TALAJ ÉS AZ IDŐJÁRÁSI KÖRÜLMÉNYEK KÜLÖNBÖZŐEK LEHETNEK. SZOLGÁLTATÁSUNKAT – A HATÁLYOS JOGSZABÁLYOK ÁLTAL MEGENGEDETT MAXIMÁLIS MÉRTÉKBEN – OLYAN FORMÁBAN BIZTOSÍTJUK, AHOGYAN AZT ÖN IS LÁTJA, GARANCIAVÁLLALÁSOK NÉLKÜL, ÉS A MONSANTO SEM KIFEJEZETT, SEM HALLGATÓLAGOS FELELŐSSÉGET NEM VÁLLAL AZ AQUATEK® VAGY MÁS SZOLGÁLTATÁSUNK HASZNÁLATÁÉRT, VAGY A RENDELKEZÉSRE BOCSÁTOTT EREDMÉNYEK, JAVASLATOK VAGY ADATOK HIBÁIÉRT, PONTOSSÁGÁÉRT VAGY HIÁNYOSSÁGAIÉRT. EZT A SZOLGÁLTATÁST A FELHASZNÁLÓ SAJÁT KOCKÁZATÁRA VESZI IGÉNYBE, ÉS A MONSANTO VAGY ANNAK LEÁNYVÁLLALATAI SEMMILYEN KÖRÜLMÉNYEK KÖZÖTT NEM TARTOZNAK FELELŐSSÉGGEL A SZOLGÁLTATÁSUNK ÖN ÁLTALI HASZNÁLATÁBÓL FAKADÓ VESZTESÉGEKÉRT VAGY KÁROKÉRT. A MONSANTO A WEBHELY ÉS/VAGY A SZOLGÁLTATÁSUNK ÁLTAL OKOZOTT VAGY AZZAL KAPCSOLATOS EGYSZERI KÁRESETÉRT VALÓ FELELŐSSÉGE (AKÁR SZERZŐDÉSBŐL, AKÁR JOGELLENES KÁROKOZÁSBÓL FAKADÓ VAGY MÁS OKFEJTÉSEN ALAPULÓ FELELŐSSÉG ALAPJÁN) NEM HALADHATJA MEG AZT A TELJES ÖSSZEGET, AMELYET ÖN A SZOLGÁLTATÁSÉRT A KÁRT MEGELŐZŐ 12 HÓNAPBAN FIZETETT. A MONSANTO BÁRMIKOR ÉS ELŐZETES ÉRTESÍTÉS NÉLKÜL MÓDOSÍTHATJA VAGY FELFÜGGESZTHETI A SZOLGÁLTATÁSOK EZEN A WEBHELYEN ELÉRHETŐ BÁRMELY TARTALMÁT. BIZONYOS ÁLLAMOK VAGY ORSZÁGOK NEM ENGEDIK MEG AZ ELŐRE NEM LÁTHATÓ VAGY KÖVETKEZMÉNYKÁROK KIZÁRÁSÁT VAGY KORLÁTOZÁSÁT, EZÉRT A FENTI KORLÁTOZÁS VAGY KIZÁRÁS NEM FELTÉTLENÜL VONATKOZIK ÖNRE.

Az Ön kártalanítási kötelezettsége

Ön vállalja, hogy megvédi, kártalanítja és kármentesíti a Monsantót, annak leányvállalatait és azok igazgatóit, tisztviselőit, alkalmazottait és megbízottait minden olyan kárral, kárigénnyel és költséggel szemben, beleértve az ügyvédek tiszteletdíját is, amely a webhely Ön általi használatából, illetve a webhelyről vett információval való visszaélésből vagy a webhelyen található információ, adat, anyag vagy Tartalom Ön általi továbbításából ered.

Előretekintő megállapításokra vonatkozó cáfoló nyilatkozat

A webhelyen megjelenő bizonyos állításokat, pl. a Monsanto felbecsült pénzügyi eredményeivel, jelenlegi és jövőbeli teljesítményével, szabályozói jóváhagyásaival, üzleti és pénzügyi terveivel és az egyéb, nem történelmi tényekkel kapcsolatos állításokat „előretekintő megállapításoknak” nevezzük. Ezek a megállapítások jelenlegi elvárásokon és jelenleg hozzáférhető információkon alapulnak. Azonban, mivel ezek a megállapítások olyan tényezőkön alapulnak, amelyek kockázattal és bizonytalansággal járnak, a tényleges eredmények nagymértékben különbözhetnek az ilyen előretekintő megállapítások által kifejezett vagy sugallt eredményektől. Többek között az alábbi tényezők okozhatnak ilyen eltéréseket, illetve járulhatnak hozzá azok kialakulásához: versenyhelyzet; a szellemi tulajdon védelmével összefüggő váratlan események; a jogi szabályozással kapcsolatos kérdések; a biotechnológiai termékek általános elfogadottsága; a kutatás-fejlesztési tevékenység sikere; az esetleges jogviták kimenetele; külföldi érdekeltségeink tevékenységével kapcsolatos fejlemények; cégfelvásárlások; a nyersanyagárak alakulása; a gyártást érintő jogszabályi háttér változása; készletszintek alakulása; az a körülmény, hogy vállalatunk képes-e hozzájutni az általa értékesített termékek finanszírozását biztosító anyagi forrásokhoz, illetve a termékek ellenértékéhez; időjárás, természeti katasztrófák és balesetek; valamint az Egyesült Államok Értékpapír- és Tőzsdefelügyeletéhez (SEC) kötelezően benyújtott legutóbbi anyagokban részletesen ismertetett minden egyéb kockázati és más tényező. Semmiképp nem szabad feltétel nélkül megbízni ezekben az előretekintő állításokban, amelyek csak abban az időpontban helytállóak, amikor felkerülnek a webhelyre. A Monsanto cáfolja, hogy szándékában áll vagy köteles frissíteni az előretekintő megállapításokat vagy a tényleges eredményeket befolyásoló bármely tényezőt.

A webhelyen esetlegesen megjelenő reklámok

Ha bármilyen, nem a Monsanto által gyártott termék vagy nyújtott szolgáltatás reklámja megjelenik a webhelyen, az nem jelenti azt, hogy a Monsanto támogatja, kezeskedik és garanciát vállal ilyen termékért vagy szolgáltatásért, és semmiképpen nem fog a harmadik, termékeket és szolgáltatásokat biztosító fél és az Ön közötti tranzakcióban részt venni vagy azt felügyelni. Mint ahogy egy termék vagy szolgáltatás bármilyen közegen keresztül vagy bármilyen környezetben történő vásárlása esetén, döntsön legjobb belátása szerint, és járjon el elővigyázatosan, ahol szükséges.

Anyagok látogatók általi közzététele valamely Monsanto webhelyen

Ha ez a webhely lehetővé teszi az Ön számára, hogy a webhelyre/webhelyről fel- és letöltsön megjegyzéseket vagy bármilyen más Tartalmat, akkor a következő kiegészítő feltételek alkalmazandók az Ön általi használatra, és ezeket Ön kötelezőnek ismeri el saját magára nézve. Ön tudomásul veszi, hogy minden információért, Tartalomért, szövegért, adatért, üzenetért vagy más anyagért – akár közvetlenül a webhelyen teszik közzé, akár magánúton továbbítják („Anyag(ok)”) – az a személy felel, akitől az Anyag származik. Ön felelős minden Anyagért, amelyet közzétesz, továbbít vagy egyéb módon mások rendelkezésére bocsát a webhelyen. Ön tudomásul veszi és elfogadja, hogy köteles felbecsülni és magára vállalni minden kockázatot, amely bármilyen Anyag használatával jár, beleértve az Anyag pontosságára vagy hiánytalanságára való támaszkodást. A Monsanto nem ellenőrzi az Anyagot, és ezért nem garantálja annak pontosságát, hiánytalanságát vagy minőségét. A Monsanto semmilyen módon nem felelős semmilyen Anyagért, beleértve, de nem kizárólag, az Anyaggal kapcsolatos bármely hibát vagy kihagyást, illetve semmilyen veszteségért vagy kárért, amely bármilyen közzétett, továbbított vagy egyéb módon a webhelyen rendelkezésre bocsátott Anyag használatából ered. Bár a Monsanto nem akar és nem képes minden Ön vagy mások által a webhelyre vagy mások részére közzétett vagy továbbított kommunikációt vagy információt felülvizsgálni, és nem felel ezeknek az üzeneteknek a tartalmáért, fenntartja a jogot arra, hogy kitörölje, eltávolítsa vagy átszerkessze az olyan Anyagot, amelyet saját megítélése szerint a webhelyen történő megjelenítéshez elfogadható Tartalmak körén kívül állónak, sértőnek, rágalmazónak, obszcénnek, a szerzői jogok vagy a védjegy-törvények megsértésének, vagy egyéb okokból elfogadhatatlannak tart.

Ön vállalja, hogy egyetlen Anyagot sem használ:

  • becsületsértő, rágalmazó, obszcén, gyűlölködő, pornográf, sértő, jogellenes, fenyegető vagy egyéb okokból kifogásolható anyag feltöltésére, terjesztésére vagy egyéb módon történő publikálására;
  • vírusok, férgeket tartalmazó és meghibásodott fájlok vagy olyan hasonló szoftverek vagy programok feltöltésére vagy terjesztésére, amelyek károsíthatják egy másik személy számítógépének működését vagy egy másik személy tulajdonát;
  • mások zaklatására, követésére, fenyegetésére vagy mások törvényes jogainak egyéb módon történő megsértésére (beleértve a magánélethez és a közléshez való jogokat);
  • olyan Anyag továbbítására vagy egyéb módon történő elérhetővé tételére, amelyet a jogszabályok vagy szerződéses/bizalmi viszony alapján nincs joga elérhetővé tenni;
  • olyan Anyag közzétételére, amely sérti mások szellemi tulajdonjogát (beleértve többek között a szerzői jogot, az üzleti titkot, a védjegyeket vagy egyéb tulajdonjogokat);
  • az alkalmazandó helyi, állami, nemzeti és nemzetközi jogszabályok szándékos vagy akaratlan megsértésére, beleértve, de nem kizárólagosan, az amerikai Értékpapír- és Tőzsdefelügyelet által életbe léptetett rendeleteket is;
  • kéretlen vagy illetéktelen reklámok, promóciós Anyagok vagy bármilyen más formájú megkeresések továbbítására vagy egyéb módon történő rendelkezésre bocsátására; és
  • olyan anyag terjesztésére vagy egyéb módon történő publikálására, amely pénzösszegek kérelmezését, hirdetést vagy áruk vagy szolgáltatások kérelmezését tartalmazza.

Ön tudomásul veszi és elfogadja, hogy a Monsanto nyilvánosságra hozhatja az Anyagot és az Anyag forrását vagy tulajdonosát, ha a törvény vagy a jogi eljárás megköveteli, illetve ha az e Feltételek előírásainak kikényszerítéséhez vagy a Monsanto, a vásárlók és/vagy a webhelylátogatók jogainak védelméhez szükséges.

A Monsanto Anyagokhoz fűződő jogai

Az Ön ellentétes értelmű kikötése hiányában a továbbított vagy a webhely révén elérhetővé tett minden Anyag összhangban kell álljon ezekkel a Feltételekkel, és nem minősül bizalmasnak vagy védettnek (a megadott személyes adatok kivételével). Azzal, hogy Anyagokat küld be a webhelyre, elismeri, hogy rendelkezik többek között a személyazonosításra alkalmas információk közzétételének és nyilvánosságra hozatalának tehermentes, másra átruházható jogával, illetve az erre vonatkozó engedélyekkel, és Ön automatikusan megadja a Monsantónak és leányvállalatainak a világszintű, szerzői jogmentes, folytonos, visszavonhatatlan és nem kizárólagos jogot és engedélyt ezen Anyag és az ezt az Anyagot (egészben vagy részben) tartalmazó termékek készítésére, eladására, használatára, sokszorosítására, publikálására, belőle másodlagos művek alkotására, előadására, megjelenítésére, forgalmazására, importálására és továbbítására bármilyen formában, médiában vagy technológiában (legyen az még nem ismert vagy nem teljes mértékben kifejlesztett) az Anyaghoz bármely célból esetlegesen fűződő bármilyen szellemi tulajdonjog idejére, valamint a tulajdonos nevének ezzel kapcsolatban történő feltüntesére, illetve arra, hogy az Anyagokat bármely célra felhasználja, többek között – kizárólag törvényes módon és célra – harmadik félnek továbbadja. Amennyiben az Ön Anyagai olyan fényképeket, illetve digitális vagy videóanyagokat tartalmaznak, amelyek olyan gyermeke(ke)t ábrázolnak, aki(k) a lakóhely szerinti állam vonatkozó törvényei alapján kiskorúnak minősül(nek), úgy Ön kijelenti, hogy a fényképek, illetve a digitális vagy videóanyagok közzétételéhez a gyermek(ek) szülője vagy gyámja írásban hozzájárult. Ön garantálja, hogy megvannak a szükséges jogai ahhoz, hogy a Feltételekben leírt engedélyeket megadja.

A szerzői jog megsértésével kapcsolatos panasztételi eljárás

A szerzői jog megsértésével kapcsolatos panaszt ennek a webhelynek a kijelölt képviselőjének kell továbbítani. AZ ALÁBBI ELJÁRÁSHOZ NEM KAPCSOLÓDÓ, ILLETVE AZ AZZAL ÖSSZHANGBAN NEM ÁLLÓ MEGKERESÉSEKRE NEM ÁLL MÓDUNKBAN VÁLASZOLNI. A Monsanto tiszteletben tartja mások szellemi tulajdonát, és arra kérjük a látogatóinkat, hogy ugyanígy tegyenek. A Monsanto feldolgozza és kivizsgálja az állítólagos jogsértéseket, és megfelelő lépéseket tesz, a szellemi tulajdonjogot védő hatályos törvények szerint. Panasz esetén a Monsanto cselekedni fog, és eltávolítja vagy lehetetlenné teszi a hozzáférést azokhoz az anyagokhoz, amelyek jogsértőek vagy jogsértő tevékenység alanyainak bizonyulnak, illetve a jogsértő anyagokhoz vagy tevékenységekhez kapcsolódó hivatkozásokhoz és linkekhez. Ha úgy gondolja, hogy a művét olyan módon másolták le, amely a szerzői jog megsértésének minősül, kérjük, adja meg a Monsantónak a következő információkat. Felhívjuk figyelmét, hogy a hatékonyság érdekében az értesítésnek az ÖSSZES információt tartalmaznia kell az alábbiak közül: 1. azon személy kézzel írott vagy elektronikus aláírása, aki az állítólagosan megsértett kizárólagos szerzői jog tulajdonosának nevében jogosult fellépni; 2. a szerzői joggal védett mű leírása, amelyet az állítása szerint megsértettek; 3. annak a helynek a leírása, és lehetőség szerint az IP-címe, ahol az Ön szerint jogsértő anyag a webhelyen található; 4. az Ön címe, telefonszáma és e-mail-címe, valamint minden szükséges információ, amely ésszerűen elegendő a Monsantónak ahhoz, hogy kapcsolatba léphessen Önnel; 5. az Ön arra vonatkozó nyilatkozata, hogy jóhiszemű meggyőződése alapján a vitatott használat a szerzői jog tulajdonosa, annak képviselője vagy a törvény szerint hivatalosan nem engedélyezett; 6. az Ön által a hamis tanúvallomás büntetésének terhe alatt tett arra vonatkozó nyilatkozata, hogy az értesítésében szereplő fenti információk pontosak, és hogy Ön a szerzői jog tulajdonosa, vagy fel van hatalmazva az állítólagosan megsértett kizárólagos jog tulajdonosának nevében eljárni.

 

Az állítólagos szerzői jogsértésekkel kapcsolatos értesítéseket ide kell megküldeni:

Monsanto Hungaria Kft
Turi Istvan ut 1,
Budapest, Hungary 1238
Registration: 01 09 366115
VAT: 10989218-2-44

E-mailben:
webguru@monsanto.com

Mentesülés

WEBHELYEINK VALAMENNYI FELHASZNÁLÓJA ELISMERI ÉS TUDOMÁSUL VESZI, HOGY A MONSANTO TELJES KÁRTALANÍTÁSRA JOGOSULT FÉLKÉNT MENTESÜL ÉS FELSZABADUL MINDEN, A WEBHELYEKKEL KAPCSOLATBAN VELE SZEMBEN HARMADIK FÉL ÁLTAL TÁMASZTHATÓ KÖVETELÉSBŐL FAKADÓ FELELŐSSÉG ALÓL, ÉS AZ ILYEN KÖVETELÉSEKKEL SZEMBEN MEGFELELŐ VÉDELEMBEN RÉSZESÜL, IDEÉRTVE TÖBBEK KÖZÖTT A SZÁNDÉKOS EMBERÖLÉS ÉS SZEMÉLYI SÉRÜLÉS ESETÉT, TOVÁBBÁ A PÉNZBELI KÁRTÉRÍTÉST, A KÉSZKIADÁSOKAT, A BÍRÓSÁGI KÖLTSÉGEKET, AZ ÜGYVÉDI DÍJAKAT, A VAGYONTÁRGYAKBAN ESETT KÁROKAT, A JÓ HÍRNÉV CSORBÍTÁSÁT, EZEN BELÜL TÖBBEK KÖZÖTT A RÁGALMAZÁST, A BECSÜLETSÉRTÉST, A NYILVÁNOSSÁG JOGÁNAK ÉS A SZEMÉLYISÉGI JOGOKNAK A MEGSÉRTÉSÉT IS.

Segítség

Ha segítségre van szüksége, vegye fel velünk a kapcsolatot a(z) support@smart.dekalb.co.uk e-mail-címen.

Megszűnés

A Monsanto bármikor, előzetes értesítés nélkül megszüntetheti a jelen Feltételeket, és az Ön webhelyekhez való hozzáférését is megtagadhatja, illetve megszüntetheti, amennyiben kizárólagos megítélése szerint Ön nem tartja be a jelen Feltételek valamelyikét. Ön elfogadja, hogy a Monsanto bármikor, bármilyen okból vagy ok nélkül megszüntetheti a fiókját (vagy annak bármely részét). Ezen felül a Monsanto fenntartja a jogot arra, hogy előzetes értesítés nélkül felfüggessze bármely, a webhely révén elérhető szolgáltatásának bármely részét. Ön – a hatályos jogszabályok által megengedett maximális mértékben – elfogadja, hogy a Monsanto sem Ön felé, sem más külső felek felé nem tartozik felelősséggel a szolgáltatás és/vagy a fiókja felfüggesztéséből vagy megszüntetéséből fakadóan. Ön nem mondhat fel fizetett szolgáltatást azon időszak lejárta előtt, ameddig a szolgáltatást kifizette.

Joghatóság kikötése és jogválasztás

Ezen Feltételek vonatkozásában a kollíziós szabályok figyelmen kívül hagyásával Magyarország jogszabályait kell figyelembe venni és irányadónak tekinteni. A webhelyeink, illetve a Feltételek nyomán vagy azokkal összefüggésben esetlegesen kialakuló jogviták rendezésére Budapest állami és szövetségi szintű bíróságai kizárólagos joghatósággal jogosultak.

Értesítés és hozzájárulás az elektronikus úton történő tájékoztatáshoz

Ön hozzájárul ahhoz, hogy elektronikus úton tájékoztató anyagokat kapjon tőlünk. Mi e-mailben, illetve a webhelyeinken közzétett értesítések útján fogunk kommunikálni Önnel. Ön elfogadja, hogy az általunk elektronikus úton Önhöz eljuttatott összes megállapodás, értesítés, tájékoztatás és minden egyéb kommunikáció megfelel annak a jogi követelménynek, miszerint az ilyen közléseket írásban kell rögzíteni.

Teljesség és kizárólagosság

A webhely használatával kapcsolatban a jelen Feltételekben foglaltak képezik az Ön és a Monsanto között létrejött megállapodás teljes egészét, amely a jelen Feltételekbe be nem emelt valamennyi megállapodást és egyezséget hatályon kívül helyez. A jelen Feltételek a Hatálybalépés napján lépnek hatályba. Azzal, hogy Ön továbbra is igénybe veszi a webhely szolgáltatásait, elfogadja a jelen Feltételeket.

Hatálybalépés napja

Ezeket a Feltételeket utoljára 2017. december 16 módosították, és az Ön webhelyhez való hozzáférését ettől a naptól kezdve, újabb módosítás közzéteteléig ezek szabályozzák.